A TÁRSADALMI HASZNOSSÁGRÓL, AZ ÉLETPÁLYA FENNTARTHATÓSÁGÁRÓL ÉS A B-OLDALRÓL

Müller Csaba kávéházi beszélgetése Czafrangó Jánossal, a B-oldal  társ-alapítójával

János 1954-ben született, közgazdásznak tanult, majd a gazdaságilag aktív életszakaszának utolsó negyedében figyelme a társadalmi vállalkozások felé fordult. A nyugdíj mellett ezzel foglalkozik, és ezen kívül szenvedélye: a B-oldal. Feleségével 1978-ban találtak egymásra egy mátrai gyalogtúrán, két felnőtt gyermekük és két unokájuk van. Szabadidejében szívesen hallgat zenét, örömmel vesz kezébe gitárt, sportol, táncol.

Bő tíz éve elkezdtél társadalmi felelősségvállalással foglalkozni. Mit jelent számodra a „társadalmi hasznosság”?

Az a világ, amiből indultam efelé, az az üzleti világ, ami arról szól, hogy az üzletet birtokló tulajdonosok javára, hasznára profitot kell elérni. Az üzleti vállalkozás a vagyonát gyarapítja, az üzletet fenntartja, ügyfeleket szerez és azokat megtartja. Ezzel szemben a társadalmi hasznosság tisztán az, hogy mi az, ami értéket teremt a világban, és mi az, ami hosszú távon szolgálja az embert. A kettő közötti kapcsolathoz sok segítséget ad a CSR (Corporate Social Responsibility), vagyis a vállalatok társadalmi felelősségvállalása, ami egy módszertan arra, hogy az üzleti világban tevékenykedő szervezetek hogyan tudják (vissza)integrálni a működésükbe az emberről és a környezetről való felelős gondolkodást.
Azok az üzleti vállalkozások, amelyek tartósan megélnek, azoknál fellelhetőek a felelős gondolkodás nyomai, ami ma már megjelenik igényként a munkavállalói oldalon is: a tudatos fogyasztók, a tudatos vásárlók mellett egyre inkább megjelennek a tudatos munkavállalók is. És ott vannak azok a szervezetek, amelyek eleve azzal a céllal jönnek létre, hogy értéket teremtsenek, alkossanak és örömet adjanak azoknak, akik a szervezetben dolgoznak. Az alapítványi, egyesületi szektornak is felelőssége van abban, hogy fenn tudja tartani azt, amit elkezd csinálni, hiszen a saját kedvezményezettjeinek a helyzetét kockáztatja, ha belekezd valamibe, majd váratlanul azt mondja:  holnaptól nem tudom fenntartani ezt a szolgáltatást. Ez egy nagyon kemény dolog, pláne azoknál a szervezeteknél, amelyek régebb óta működnek, és hozzászoktak egy olyan támogatói környezethez, ami nincs már, mert folyamatosan átalakul, változik. De az újaknál is felmerül ez a felelősségi kérdés:  annyit vállaljanak, amit fenn is tudnak tartani.

Ha jól értem, az elmúlt évtizedben fontos volt, hogy a munkádban közvetítsd az értékteremtést, a fenntarthatóságot, illetve az emberért, a természetért való felelősségvállalást. Nemrég nyugdíjba mentél, mi az, amit ebből át tudtál hozni a mostani világodba?

A fenntarthatóság, amiről folyamatosan hallok abban a közegben, ahol mozgok, általában szervezetekre, azok hatásaira és környezetünkre vonatkozik, de soha nem beszélünk a teljes emberi életpálya fenntarthatóságáról. Ami engem ezekből, a nagy globális dolgokból izgat, az az, hogy az egyes ember oldaláról hogyan közelíthető meg alfától ómegáig. Megdöbbentő volt, hogy valakinek beszéltem pár szót arról, hogy a B-oldal kezdeményezés az életpálya fenntarthatóságáról szól, és azt kaptam válaszul, hogy ő nem is igazán tudja, mi az az „életpálya fenntarthatósága”. Mit gondolnak bele az emberek ebbe a kifejezésbe?  Talán azt, hogy életben kell tudni maradni, ez az alapvető. Ehhez pénzügyileg is meg kell tudni teremteni az életkörülményeket, és mentálisan is meg kell találni azokat a motivációkat, amitől van kedved mindennap felkelni, s nyilván az egészséget is meg kell hozzá őrizni. Ez lenne az a három elem, ami egymást erősítve-gyengítve megjelenik az életpálya fenntarthatóságával kapcsolatban.
És hogy mi az egésznek a motorja? A minap olvastam egy cikket egy pszichológia professzortól, aki leírja, hogy 75 éven keresztül figyeltek meg egy fókuszcsoportot 14-16 éves kortól, ötévente csináltak egészségügyi vizsgálatokat, kétévente mentális teszteket, és azt vizsgálták, hogy mely elemek járulhatnak hozzá a boldogsághoz (ami alatt én a kiegyensúlyozott, motivált életet értem).
Három dolgot hoztak ki, és egyik sem anyagi jellegű. Az egyik a szoros kapcsolatrendszer, a második a kapcsolatok minősége, és a harmadik – meglepő módon – a stabil házastársi kapcsolat. A felmérés alapján, ahol ez utóbbi megvan, ott alacsonyabb a kognitív romlás és a demencia kialakulásának valószínűsége. Kimutatták azt is, hogy ahol sok volt a válás, vagy rossz volt a házasság, az kihatott még az életkorra is. Vagyis valahol az egésznek a kulcsa az erős kapcsolatrendszer, a valós integrálódás a közösséghez, családhoz, barátokhoz; kötődés és őszinte, tartalmas párkapcsolat. Valahogy az jön ki ebből, hogy van a fizikai lét, meg annak a pénzügyi fenntarthatósága, de az egésznek az értelmét mégiscsak a kapcsolatrendszer adja; onnan jöhetnek a motivációk is – ezt a mixet kellene tudni megtalálni és fenntartani az életpálya során.

És hogyan jelenik meg az egyéni életpályájában a társadalmi felelősségvállalás kérdése?

Hát pont a motivációs illetve a kapcsolati részben! Ezt úgy fogalmazzák meg bölcs emberek, hogy „önmagunkon túlmutató élet”. Teszel-e valamit, ami önmagadon túlmutat? A közösségért tenni valamit, ami tetten érhető, amivel nyomot hagyunk a világban (persze nem ökológiai lábnyomot), amivel értéket teremtünk. A család is jó terep erre, lehet ezt a pluszt a gyerekeken keresztül is megadni. Van, aki helyi közösségekkel dolgozik, önkéntes, segítő munkát végez. És vannak olyan szerencsések is, akik a pénzkereső munkájuk során érezhetik azt, hogy olyan szolgáltatást vagy terméket nyújtanak, ami jobbá teszi a világot, és értéket teremt.

Tapasztalatod szerint mennyire vállalnak ilyen típusú felelősséget az emberek?

Ez teljesen egyéni. Akik a szociális/nonprofit szektorban dolgoznak, azoknál nagyon gyakori veszély a kiégés, ami pont arról szól, hogy ha átesnek a ló túloldalára, túl sok áldozatot vállalnak másokért, akkor megint csak azoknak tesznek rosszat, akikért dolgoznak, mert ki fognak dőlni ebből a szerepből. Van néhány ismerősöm, aki kidőlt és elhagyta ezt a szektort, mert egyszerűen kiégett. Az önmagunkon túlmutató élet számomra nem az önfeláldozást, vagy az önfeladást jelenti, hanem megtalálni azt az egyensúlyt, amiben megvan az az érzés, hogy valamit tudtam tenni, ami nemcsak nekem jó, hanem a környezetemnek is.

Mit jelent a B-oldal? Te mikor érkeztél oda?

Nálam akkor jött el a B-oldal, amikor már túl voltam azon az életszakaszon, hogy megalapozzam az egzisztenciám, és már a családi körülményeim is úgy változtak, hogy azt éreztem: megnőtt a döntési szabadságom abban, hogy anyagilag milyen igényeim legyenek, és hogy a tevékenységeimet mennyire tudom szabadon alakítani.

Tehát a B-oldal valamiféle döntési szabadsággal érkezik meg. Elképzelhető, hogy sokakat váratlanul ér ez?

Váratlanul? Én abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán felismerik. És ha az lenne a kérdés, én hogy ismertem fel: inkább ösztön és szerencse volt benne, mint tudatosság. Olyan szektorban dolgoztam, ahol sok volt a változás, 4-5 évente lehetett találni-keresni valamiféle új feladatkört, munkakört – ehhez szoktam hozzá. És amikor már túl sokáig voltam az utolsó munkakörökben, akkor munkált bennem, hogy „húha, ez nem jó”. De ez az én egyéni pályám. Érdekes tapasztalás volt számomra, hogy láttam magam körül embereket, akik beragadtak egy-egy munkakörbe, ahol így elkényelmesedtek. Paradoxonnak tűnik, hogy attól kényelmesedtek el, hogy sikeresek voltak a munkakörükben, ezért azt gondolták, hogy mindig így lesz. De ez nincs mindig így, mert a környezetünk változik. Még akkor is, ha erről az ember nem tehet. Főleg a gazdasági környezet. És ha a változásokra az ember érzéketlen, akkor elhiszi, hogy minden úgy marad, ahogy volt.
A másik a tanulás fontossága, amire engem egy kollégám ébresztett rá. 15 évig volt egy munkakörben, majd bekerült egy leépítési hullámba. Tanácsot kért tőlem, megnéztem az önéletrajzát, és láttam, hogy e 15 évben semmilyen képzésen nem vett részt. Ekkor gondolkodtam el magam is azon, hogy 50 felett már engem sem nagyon küldtek belső képzésekre. S ekkor jött nekem ez a B-oldalas felfogás, hogy tanulhatnék bármit, amit akarok. Akkor is, ha ezt nem írják nekem elő, ha nem kötelező. Olyat, ami érdekel, és ami pénzembe kerül. Tehát egyfajta befektetés. És akkor éreztem rá arra, hogy egy csomó dolgot fektethetek magamba, ami hasznos lehet, nemcsak nekem, hanem vissza tudok adni belőle a környezetnek is. Megnéztem, mi az, ami érdekel, mi az, ami hiányzik. Nekem a gazdasági mellett pl. a humán rész hiányzott. Érdekelt az emberi erőforrás menedzsment, ezért ezen a területen indultam el, ami nekem nagyon sokat adott az élményeim feldolgozásában, a magánéletben és a munkahelyen is. Arra is rájöttem, hogy a különböző képzések egyformán működnek nemcsak a munkahelyen, hanem a magánéletben is, tehát a nap 24 órájában. Egy „jól kommunikáló vezető” képzés minden emberi kapcsolatban jól használható, akkor is, ha nem munkatársakról van szó. Ezek nekem nagyon jó felismerések voltak.

Azt mondod, hogy az emberek életében van egy pillanat, amikor vagy ráébrednek, vagy nem, de szabadabb döntések előtt állhatnak, mint korábban. Mennyiben lehet a B-oldal tartalma szabadon választott döntése az embernek?

Nyilván ez élethelyzet függő is, és nem lehet teljesen elvonatkoztatni az anyagi háttértől sem. De azt is gondolom, hogy a pénzkereset tud öncéllá is válni, öntudatlanul is. Jó, ha ezt vissza tudjuk fordítani: hogy ne az legyen a cél, hogy hajszoljam a pénzt, hanem az egy eszköz legyen arra, hogy a céljaimat elérjem. És ha ezt így megfordítjuk, akkor jön az, hogy ha van pénzem, akkor mibe tudom fektetni?A tudásba fektetni az szerintem brutálisan jó, és meg is térül a motiváció és a hasznosítás oldalán is.
Ha abból indulunk ki, hogy a pénzkereset nagyon markáns eleme az egész életpályának, akkor arra kell figyelni, hogy mindig eszköz maradjon – és akár lejjebb is lehet adni az anyagi igényeket. Érdemes megnézni, hogy vállalnál-e munkát kevesebb pénzért? Nem kényszerből, hanem mert nagyobb motivációt jelentene. Sokakat láttam, akik akkor kezdték kézbe venni a dolgokat, amikor kényszerhelyzetbe kerültek a munkahelyi oldalról. Ilyenkor lehetnek sikerek, de vannak nagyon szomorú történetek is, mert hiányoznak a B-tervek.
Nemcsak a B-oldal fontos, hanem mindig kell egy B-terv is. Nekem, amíg alkalmazottként dolgoztam, mindig volt egy B-tervem, hogy mit csinálnék, „ha”. Ezzel érdemes akkor foglalkozni, ha még nem kell vele foglalkozni. Ha a munkahelyen az éves értékelő beszélgetésen megkérdezik, hogy mit csinálnál, ha éppen nem ezt, akkor az ad egyfajta biztonságot, ha tudom, hogy van egy esőtervem, ha itt bármi történik.

Említetted, hogy nagyon erős motivációt ad a kapcsolatrendszer. Azt tapasztalom, mióta téged ismerlek, hogy Te nagyon-nagyon jó vagy kapcsolatépítésben, networkingben. Mi ennek a titka?

Érdeklődőnek kell lenni: kíváncsi vagyok másokra, más emberekre. Nekem az volt egy nagy lehetőség, hogy felállhattam az íróasztal mögül. Ha az íróasztal mögött ülünk egész nap, az a kapcsolatrendszernek nem nagyon tud használni. Ott egy zárt kapcsolat van a munkatársakkal. Nekem arra nyílt lehetőségem, hogy kimenjek a világba, és teljesen ismeretlenül kapcsolatba kerülhessek szervezetekkel, azok vezetőivel, és ebből tanulhattam – róluk és önmagamról is. Tehát el kell indulni, közösségekbe járni, olyanokba is, ahol senkit nem ismerünk. Ehhez kell nyitottság, bátorság és valamiféle kiinduló ok/cél. Nekem ez megvolt, hiszen a feladataim része volt a szervezetekkel való együttműködés, de bárhol lehet ennek a terepe. Pl. jó, ha valaki valamilyen klubba elkezd járni, ahol senkit nem ismer, és egyszerűen belökik az ajtón (minket is belöktek az ajtón egy táncklubba, amire új baráti kapcsolatok épültek). Ehhez bevállalósnak kell lenni. Vagy kell valami téma, ami érdekel, ami összeköt, és az bármi lehet. Mindez valójában a társadalmi integritásról szól. Németországban például az idősek 8‑10 klubnak a tagjai; az egyikkel kirándulni járnak, a másikkal moziba, a harmadikban valami mást csinálnak, és így az integritást meg tudják őrizni.
A pénzkeresés időszaka becsapós, mert úgy tűnik, mintha be lennénk integrálva társadalmilag: ott a család, meg a munkahely, de ez sokszor csak formális. A nyugdíjba menetel ebből a szempontból az igazság pillanata is: ekkor derül ki, hogy ezek valójában mennyire mély, valós és őszinte kapcsolatok. Lehetnek azok is, de lehet, hogy nem, vagy nem eléggé.

Említetted az előbb a harvardi kutatást, amiben megjelenik a házastárs fontos szerepe. Most, hogy már nyugdíjba mentél, mégis elég aktív életet élsz, hogyan fogadja ezt a feleséged?

Ő hamarabb került ebbe a helyzetbe, mint én, így volt benne eleve egy empátia, és nagyon örül az aktivitásomnak. Most, hogy itthon van az irodám, nemcsak közvetlenül látja, hogy mivel foglalkozom, de lektorként és olvasószerkesztőként segíti is a munkámat – így lett egy újabb közös pont az életünkben.

Beszélgettünk a kapcsolatokról, a kapcsolatok minőségének fontosságáról, a pénzügyi-lelki-fizikai stabilitásról, a felelősségvállalásról. Hogyan szolgálja a B-oldal kezdeményezés mindezt az egyén számára?

Nem úgy megy, hogy valaki felébred és rájön, hogy ma már a B-oldalon vagyok. Ez egy folyamat, amire figyelni kell. A B-oldal kezdeményezés fő célja, hogy azokat a gondolkodási sémákat egy picit megpiszkáljuk, amelyek meggátolják azt, hogy ezt valaki felismerje. Ez nem máról holnapra van. Cél a tudatosítás és, hogy elinduljon egy gondolkodás.
Ami az elképzelés mögött van, azt a szoftverfrissítés analógiával tudnám megmagyarázni: ha mindig ugyanazt a szoftvert futtatjuk az agyunkban, akkor mindig ugyanarra az eredményre jutunk. Időnként frissíteni kellene, mint ahogy az okos gépeink is gyakran frissítik a saját működési szoftvereiket, ahogy a környezet változik. Az élethelyzetek is változnak, és ha a szoftver a régi marad, akkor a régi gondolkodásmód nem fog tudni választ adni az új helyzetekre.
Mindezek mellett nem vagyok annyira naiv, hogy ne tudnám: van egy csomó kötöttség a B-oldalon is. Viszont azt gondolom, hogy a program abban is segít, hogy az ember könnyebben megbékéljen azokkal a dolgokkal, amiken nem tud változtatni 🙂


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük