Szögre akasszam, avagy mégse?

Reggel egy rossz álomból ébredtem. A képek, melyeket fel tudok idézni belőle, sötétek és nehezek voltak: egy szögre akasztott csizma (felismerem: néptáncos karrierutam állandó társa volt), majd ugyanez a csizma a pincében, ahogy porosodik, végül ahogy megül rajta a penész. (Pedig jó csizma lett volna az még azért ma is, és egy-egy bálon vagy táncházban tudnám büszkén viselni – de ezt már csak most, ébren gondolom így.)
A következő képekben magamat látom, ahogy keserű nosztalgiával nézem saját magam, ahogy roptam egykoron, majd teljesen elhomályosul és feledésbe merül a kép, és az álombeli önmagam hirtelen már nem tudja felidézni, amit az előbb látott – és ekkor ébredtem fel zavarodottan, belül üresen.

Holnap megyek nyugdíjba. Mit üzen ez az álom éppen most? Hogy minden eddig felgyűlt tudásomat, és munkatapasztalatomat holnap szögre akasztom, ahogy ezt a csizmát, és majd csak tátom a számat, látva ahogy porosodik, mert ez az élet rendje? Majd ahogy tudásom is penészedni kezd, egyre kevesebbet gondolok vele, hiszen mit ér az ma már? Igen, talán így helyes. Egy nyugdíjas munkatapasztalata nem való már ebbe a világba.

Ahogy jövök ki az álomból, és egyre valóságosabbnak tűnik a holnap, máris nosztalgiával gondolok a munkahelyi kapcsolataimra, a pillanatokra, amikor kompetens és értékes voltam. De meg kell értenem: egy nyugdíjasnak nem módi a tudását hasznosítani. E ponton megiszom egy kávét, mert fel kell ébredjek teljesen, hogy ezt tisztán át tudjam gondolni.

És ahogy még éberebb leszek, viszolyogni kezdek ettől az ürességtől, hogy holnaptól odalegyen ez a rengeteg idő és energia, amit a hosszú évek alatt beletettem. Hogy holnaptól szögre akasszam mindazt, ami eddig a napom legnagyobb részében voltam. Kell legyen valami módja annak, hogy ez a tudás és érték ne csak passzív, de aktív részem maradjon.

________________________________

Mielőtt szögre akasztanánk negyvenegynéhány éves tudásunkat és tapasztalatainkat, bátran gondoljuk végig, milyen sokféle módja lehet annak, hogy másképp tegyünk. A munka, amit utolsó éveinkben akár kötelességnek is érezhettünk, most lehet szórakozás, vagy tartalmas időtöltés is számunkra, hiszen nem a napi betevőért kell megdolgozzunk, de épp így lehet társadalmilag hasznos is nyugdíjasként vállalt tevékenységünk. De hogyan? A lehetőségek száma szinte végtelen, hozunk néhány ötletet:

  • dolgozhatunk nyugdíj mellett részmunkaidőben, éppen, csak amennyit szeretnénk (vagy amennyit bírunk)
  • lehetünk szakértők azon a területen, ahol eddig a gyakorlatban használtuk tudásunkat, vagyis lehet belőlünk tanácsadó
  • a nyugdíjas létforma remek lehetőség, hogy kockázat nélkül kipróbáljuk magunkat vállalkozóként
  • dolgozhatunk a társadalmi hasznosságért is, például vállalhatunk korábbi szakterületünkön önkéntes mentormunkát
  • VAGY: tanulhatunk valami teljesen újat – például, hogy hogyan legyünk jó mentorok 🙂

Kommentek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük