B-oldal: 65 fölött van még valami fontos a jövedelmen és az egészségen túl? (Spoiler: igen)

Workshopok azoknak, akiknek már egy gyengébb távcső is elég, hogy ellássanak a nyugdíjas korig

A legtöbb embernek a pénz és az egészség jut eszébe, ha felvillan előtte az időskora. Arra kevesen gondolnak, hogy mi lesz a kapcsolatrendszerükkel, ha kikerülnek a munkahelyről. Hogy hogy veszi majd a család, ha nem az az egyetlen céljuk, hogy főzéssel és unokázással tehermentesítsék a gyerekeiket. Hogy hogyan hasznosítható az a rengeteg tudás, amit a szakterületükön felhalmoztak. És egyáltalán: mi minden kell ahhoz, hogy aktív és elégedett idősek legyenek, akik már tényleg azt csinálnak, amit csak akarnak?

A B-oldal programjai arra vezetnek rá, hogy ha életünk több területén is előkészítjük a terepet, akkor az idős kor mindegyikünknek azt hozza, amire mindig is vágyott: van, akinek az aktív kikapcsolódást, van, akinek a „karrierváltást” – vagyis egy teljesen új tevékenységet. Vagy éppen senior szakértői szerepet azon a területen, amelyen több évtizedes tudást halmozott fel. A lényeg, hogy valaminek a kezdeteként gondoljunk erre az időszakra, és már évekkel korábban kezdjük el keresni, hogyan tudjuk majd kihozni belőle a legjobbat. 

A legújabb, Hatodikiksz tréning hasznos praktikákat átadó önismereti utazás, amelynek során a nem túl távoli jövő megtervezéséhez kapnak gyakorlatias szempontokat azok,  „akinek már egy gyengébb távcső is elég, hogy ellássanak a nyugdíjas korig”

A B-oldal tevékenységéről és a Hatodikiksz tréningről Szőke Kata, kommunikációs szakértő kérdezi a két alapítót, Dr. Czafrangó Jánost, és Müller Csabát, akik már 2019 őszétől vezetnek workshopokat a tudatos időskorról.

Kata Mi a tapasztalatotok, mennyire mérik fel az emberek, hogy az időskor tényleg meghatározatlan idejű lehet? A nyugdíjtól számítva lehet akár 25-30 év is, amit valahogyan el kell tölteniük. 

Csaba Amikor elkezdtünk foglalkozni a B-oldalas témával, akkor minket az lepett meg, hogy a bő 40 éves gazdaságilag aktív időszakra már készülünk az óvodától kezdve akár az egyetemig bezárólag jó 10-20 évet – felkészülünk a munkára. Ugyanakkor a gazdaságilag inaktívabb 20-30 évünkre gyakorlatilag egyáltalán nincs felkészülés a tekintetben, hogy azt hogyan fogjuk megélni, milyen célokkal fogjuk megtölteni.

János: Ott van a tudatunkban, hogy az idő múlásával bizonyosan egyszer csak romlik az egészségünk, kevesebb lehet majd a pénzünk, vagy elmagányosodunk. Ilyen negatív várakozások vannak, de a felmérések szerint tervezés nincs.

Kata Ez a tapasztalat vezetett benneteket arra, hogy egy ilyen témájú workshopba belevágjatok? Vagy más miatt gondoltátok, hogy hasznos lenne?

János Nem ez volt. Az, hogy fenyegetettségként élik meg az időskort a résztvevők, azt menet közben tapasztaltuk. A kiindulásunk ehhez képest az a pozitív elképzelés volt, hogy rengeteg lehetőség van felkészülni, ha ezt egy picikét tudatosabban csinálja valaki. Ehhez a kiindulást alapoztuk arra is, hogy mi Csabával lefedjük azt a korosztályt a köztünk lévő korkülönbséggel, akihez elsősorban szólni szeretnénk. 

Csaba Nekem azért ott volt az indulásnál az a környezetemben lévő akkori tapasztalás, hogy majdnem mindenkitől azt hallottam, hogy „valamennyit ki kell bírnia a nyugdíjig”. Az ilyen típusú mondatok mindig arra fókuszáltak, hogy az, amiben most vagyok, az valahogy nem jó, és a nyugdíjba lépéssel megkapom azt a megváltást, hogy nekem majd újra jó lehet. Ezek a mondatok mindig a jelenről szóltak, sosem a jövőről. Amikor János megszólított a témával, akkor engem nagyon motivált, hogy az emberek gondolkodása szólhat akár egy pozitív jövőképről is, és nem csak arról, hogy mi az, amit nagyon el szeretnének hagyni.

János Ez is a felszínességet támasztja alá: vannak a félelmek, amit egy reménnyel tompítanak: hogy legalább akkor majd nem kell dolgozni. De hogy mi lesz helyette, és milyen tartalommal töltődik fel az élet, az kevésbé jelenik meg. Tehát nem az a várakozás, hogy valami jó lesz, inkább, hogy egy rossznak gondolt eltűnik. Ehhez adódnak még azok a sztereotípiák, amik akár – ha sokat mondogatjuk ezeket – önbeteljesítő jóslatként is tudnak működni.

Kata Sztereotípiák az idős emberekről? Az idős korról? A nyugdíjas korról? Vagy mindegyikről?

János Azért is izgalmas a kérdésed, mert a nyugdíjas kor összemosódik ma az időskorral. A sztereotípiák mögött az van, hogy az az ember, akinek már nem kell dolgoznia, annak sok ideje van, idős és biztos foglalkozik az unokáival, vagy valami hobbival, de mindenképpen az övé egy irigylésre méltó helyzet.

Kata Vannak olyan negatív sztereotípiák is, hogy az idős ember, ha foglalkozik is valamivel, az már kevésbé komoly. Az idős ember véleményére már nem kell adni. Nekem úgy tűnik, mintha a sztereotípiákban a súlya kérdőjeleződne meg az időseknek.

Csaba Szerintem különösen egy ilyen munka alapú társadalomban, ahol sokat halljuk azt, hogy a munka mennyire értékes, kérdés az, hogy hogyan lehet értékes, ha nyugdíjasként már nem dolgozom? Ehhez talán hozzátartozik az is, hogy az idősek családban betöltött szerepe is teljesen más lett, mint régen.

Kata Azt mondjátok, hogy a workshopon használható, gyakorlatias tudást adtok az időskorra készüléshez. Ti honnan merítitek mindezt? Miért tudtok ti többet az időskorról, mint azok, akiknek ajánljátok a programot?

János Én a saját életutam feldolgozásával jutottam el a kiinduló gondolatokhoz, megkeresve a mintázatokat, a sztereotípiákra a válaszokat. Emellett kutattam a szakirodalomban elsősorban e váltásnak a pénzügyi részét, miközben rájöttem, hogy a pénz egy szükséges, de nem elégséges feltétele az életpálya kiteljesedésének. Rázoomoltunk, hogy miből is tevődik össze az életpálya az aktív szakaszban, és hogy milyen összetevők vannak később. Míg messziről az egészség, a munkaerőpiacról való kikerülés, a pénzügyi keretek átalakulása látszik, közelebbről megvizsgálva előjönnek azok az elemek, amelyeket a workshopba is be tudtunk emelni. A nyugdíjba lépés az nem egy pillanat, hanem egy folyamat, amelyben az életszerepek mixének a változása számunkra a kiinduló pont – ez az, amit nem biztos, hogy észreveszünk, amikor megy a napi verkli. Amikor a mindennapokban benne vagyunk, a család, a munka sokszor eldönti helyettünk, hogy mit kell csinálni. Nem tudjuk elképzelni, hogy ha ezek a keretek kiesnek, ránk fog szakadni számos döntés. Mi ezeket a döntési tartalmakat kezdtük el vizsgálni.

Csaba Az én speciális tapasztalatom, amiből mindehhez meríthetek, hogy az eddigi pályámon bő 5 évet dolgoztam idősellátásban, így nagyon sok életutat ismerhettem meg különböző gondolkodással, különböző kimenetekkel. Ez a szociológiai tanulmányaim mellett is egy jelentős tapasztalása volt annak, hogy milyen út végén élik meg az emberek könnyebben vagy nehezebben az időskort.

E tapasztalatok mellé, amit mindketten behozunk a workshopokba, az a coaching szemlélet. Mindketten képzett coachok vagyunk, ami röviden azt jelenti, hogy embereket abban támogatjuk, hogy a saját legjobb megoldásaikat megtalálják. És ez igaz az idős korra is: nem feltétlen mi adunk ötleteket ahhoz, hogy hogyan kell jól megélni az időskort, hanem sokkal inkább a résztvevőinket abban támogatjuk, hogy minden keretet lássanak, minden dimenziót felfedezzenek, és azokból saját maguk választhassák ki lehetőségeiket. És hogy dönthessenek, hogyan szeretnék ők megélni ezeket a dimenziókat az időskorban.

Kata Említettétek, hogy felszínes, amit az emberek látnak az időskorból: elsősorban az egészségre, pénzügyi kérdésekre fókuszálnak. Mely témák azok, amikre nem is gondolunk, holott felkészülhetnénk rá?

János Eddigi résztvevőink számára – akik többnyire egy klasszikus életpályán mozognak, ahol családot alapítunk, van valamilyen pénzkereső foglalkozásunk – az egyik legnagyobb dilemmát az a gyakorlat okozta, hogy a jelenlegi időkeretben hogyan használjuk fel az időt. Mi az, ami az én szabad döntésem, és mi az ebből, ami adottság? Felismerés volt, hogy annak, akinek családja van, aki munkába jár, aki építkezik stb., nagyon sok minden adott. Kell foglalkozni a gyerekneveléssel, az anyagi dolgokkal, meg kell őrizni a munkahelyet: nem kell gondolkodni az életszerepeken, mert a keretek adottak. Majd amikor ezek a szerepek átalakulnak, amikor nyugdíjba megyünk, akkor például átalakul a kapcsolatrendszerünk is – ha észrevesszük, ha nem. Maga a szülői szerep is egy hatalmas tartalmi átalakuláson megy keresztül, ahogy a gyerekeink felnőnek, megváltozik a kapcsolat a kollégákkal, a baráti kör. Sokszor vannak illuzórikus elképzelések időskori tevékenységekről – ezek vagy igazak lesznek, vagy sem. Például el lehet képzelni, hogy valaki az unokákkal fog foglalkozni, de ez például a köztük lévő fizikai távolság miatt ellehetetlenül. Ezeket a várakozásokat kell valahogy kezelni, tervezni. Igaz, nem tudjuk azt sem, hogy mi lesz jövőre, hát honnan tudnánk, hogy mi lesz 10-15 év múlva? De pont ez az izgalmas, hogy forgatókönyveket ettől még lehet készíteni. Mivel a napi rutinban inkább csak a szorongás-aggódás van meg a tőlünk függetlennek vélt jövőbeli eseményekkel kapcsolatban, ezért lehet tapasztalni a felmérésekből is a negatív hozzáállást, passzivitást.

Csaba Ahogy már szóba került: az emberek gondolnak a jövőbeli fizikai egészségükre. De a mentális egészségükre már kevésbé, pedig ez nagyon is függ attól, amiről János most beszélt. A kapcsolatainkról, azok minőségétől – amik megváltozhatnak a nyugdíjba lépéssel. De ugyanígy függhet a munkából való kikerüléstől, hogy eltűnik egyik napról a másik napra a struktúra – amit a munkába járás magával hozott. Vagy a mindennapok célja – amit a munka szintén megadott. Találunk-e nyugdíjasként éppen ilyen fontos, minket előre vivő célokat? Talán a kapcsolati háló mellett ez a másik legfontosabb dolog: legyenek elérendő céljaink.

János Még egy izgalmas kérdés felmerül. Az a tudás, tapasztalat, ami a pénzkereső időszak alatt felhalmozódik, mennyire veszik el? Mi azt a szemléletet képviseljük, hogy a nyugdíjba lépés egy olyan folyamatos átalakulás, ahol számba kell venni a meglévő képességeinket, tehetségeinket, és mérlegelni azzal, hogy minél nagyobb szabadságfokot éljünk meg. Egy cikk, amit olvastam, arról szólt, hogy a boldogság-görbe U alakú az életpályán, de nem mindenkinek. Akkor U alakú a végén is, ha keressük és felfedezzük a lehetőségeket.

Kata Hogyan sajátítható el az a gondolkodásmód, aminek a segítségével egy ma 50 éves ember beépítheti az életébe mindazt, amiről most beszéltek? Hogyan lesz számára már most érték mindaz, amit a jövőjéért megtehet?

Csaba A workshopon készítünk számos mentális térképet, például a kapcsolati hálóról, a pénzkeresetről vagy a munkával való viszonyunkról. Ezeknek a térképeknek, és annak, hogy mi behozzuk azokat a dimenziókat is, amire általában nem gondolnak az emberek, az a célja, hogy a résztvevők lássák egészében ezeknek a témáknak minden szegletét. Ez a mindenről (is) tudás persze még nem elegendő, ezért a következő lépés, hogy abban támogatjuk a résztvevőket, hogy meghatározzák, mit szeretnének ezekkel a dolgokkal, milyen célokat szeretnének hosszú távon elérni a különböző dimenziókban. Vagyis megtörténik már a workshopon egy célkitűzés, amivel konkrétabbá tesszük a jövőt, ami arról szól, hogy mit akarok a jövőben a kapcsolataimmal, mi lesz az, amire pénzt kell előteremtenem. Kitágítjuk, hogy ahhoz képest, amit most képzelnek, hogyan fognak átalakulni a dolgok.  Mi abban hiszünk, hogy ha vannak ilyen távoli célok, azok igenis hatással vannak már a jelen életünkre, jelen döntéseinkre, sokkal inkább, mintha ezek a célok nem lennének megfogalmazva.

"Mi abban hiszünk, hogy ha vannak ilyen távoli célok, azok igenis hatással vannak már a jelen életünkre, jelen döntéseinkre, sokkal inkább, mintha ezek a célok nem lennének megfogalmazva."

János Foglalkozunk a saját érdeklődési kör feltárásával is, benézünk a büszkeségek, sikerek mögé. Vagyis egyszerre keressük a motivációkat és a titkos vágyakat. A sorrendet pedig megfordítjuk: a jövő tervezéshez nem a pénzügyi oldalból indulunk ki (amely bekorlátozhatja ezt), hanem a tartalmi oldalról, majd ezt követően nézzük meg a pénzügyi kereteket, a fenntarthatóságot. Ami tapasztalataink szerint hiányzik a gondolkodásból, hogy az életpályát lehet akár kisebb pénzügyi keretből is nagyon tartalmasan alakítani. Persze átalakul maga a költségstruktúra is, amire sokszor nem gondolunk, mert a pénzügyi keretet többnyire csak a bevételi oldalról közelítjük meg. 

Kata Valami olyasmit mondtok, hogy a passzív várakozást transzformáljátok át aktív gondolkodássá? Azt mutatjátok meg, hogy ahhoz, hogy az időskort majd élvezni is tudjuk, és ne csak ránk zuhanjon, ahhoz aktív cselekvővé kell válni?

"Én azonban nem akartam veszni hagyni azt a rengeteg energiát és tapasztalatot, amit belefektettem az addigi életembe, és kerestem, hogy hogyan tudom mindezt tovább hasznosítani."

János Igen, erről van szó. És ez nekem megint a zoomolást hozza elő. A jövővel kapcsolatos várakozásaink három részből tevődnek össze. Egy rész szól azokról a dolgokról, amik az idő múlásával mindenképpen bekövetkeznek. Van egy olyan, amire azt mondhatom, hogy ha dolgozok rajta, akkor nagy valószínűséggel el fogom érni, és a harmadik a bizonytalan kategória. Ha erre nem zoomolunk rá, akkor az egész egy rózsaszín ködben lebeg, és nem derül ki, hogy mi reális vagy nem reális. A workshoptól azt is várjuk, hogy az ebből a rózsaszín ködből adódó szorongásokat (pl. hogy bírom majd anyagilag) szét lehet szedni apróbb darabokra, és lehet validálni mindazt, amit el szeretnék érni, megtudhatjuk, hogy mi az, ami mindenképp meg fog történni, és látni fogjuk, hogy mik azok az elemek, amik a felkészülés ellenére is bizonytalanok maradnak. Ezt a szakirodalomban várakozás menedzsmentnek is hívnak. Mi szeretnénk Fodor Ákos haikujából kimozdítani az embereket, ami így szól: „Egész biztos, hogy előbb-utóbb ez vagy az lesz így vagy úgy.” Kimozdítani őket abból a státuszból, ahol az időskort egy olyan messze lévő dolognak gondolják, amire nincs ráhatásuk. Az aktív életszakaszban elkényelmesedünk, minden adódik, hogy adott élethelyzetben mit kell csinálni. El kell képzelni, hogy mit fogunk csinálni, ha ezek a keretek megszűnnek. Én is megkaptam azt a sztereotípiát, amikor nyugdíjba készültem, hogy majd biztos utazgatni meg unokázni fogok. Én azonban nem akartam veszni hagyni azt a rengeteg energiát és tapasztalatot, amit belefektettem az addigi életembe, és kerestem, hogy hogyan tudom mindezt tovább hasznosítani.

Csaba Az előbb beszéltük róla, hogy az a dolgunk a workshoppal, hogy a passzív jövőt, aktív jövővé konvertáljuk. Megvan az a kockázat, hogy a résztvevőink a jövővel kapcsolatban érzett feszültséget átváltják egy nyugalomra, és kérdés, hogy a workshopból kilépve mi az, amit valóban elkezdenek megtenni. Az persze már az ő felelősségük, hogy a workshopon megálmodott célokhoz hogyan nyúlnak hozzá, ezzel együtt mi is segítjük őket azzal, hogy a workshop utolsó feladatában mindenki konkrétan megtervezi a sok megálmodott célja közül az egyiket. Tehát az egyik cél megvalósítását ide hozzuk az itt és most-ba.

Kata Mi történik azokkal, akik passzívan várnak és egyszer csak rájuk köszönt a nyugdíjaskor? Akik nem gondolnak bele, nem készítik elő ezt? Ti erre milyen példákat láttatok? Milyen forgatókönyvek vannak? Mitől kapnak észbe? És tehetnek-e ilyenkor még valamit, amikor már ég a ház? 

János Saját ismeretségi körben mindenfélét lehet látni. Az én korosztályomban évfolyam találkozókon például a legfőbb téma, hogy a gyerekek Magyarországon vannak-e vagy nem. Erre senki nem készül fel, de mindenki ezen kesereg, és irigyli azt, akinek Magyarországon van a családja. Látok olyat is sajnos, aki beteg lett. Olyat is látok, hogy valaki visszament dolgozni, és nem elsősorban a pénz miatt, hanem mert beleégett ebbe a szerepkörbe. De ezzel sincs baj, ha jól érzi magát a bőrében. Igen, ez fontos: nincs recept, mi sem mondjuk ezt. Inkább arra készítjük fel a résztvevőket, hogy ne érjen meglepetés, és tudatosan vállald fel a lehetőségeket, amiket felmértél az összes bizonytalansággal együtt. Nincs jó vagy rossz választás. Mi azt a csalódást szeretnénk, ha elkerülnék az résztvevőink, hogy volt valami elképzelésük, és megvan a nagy öröm, hogy már nem kell dolgozni, majd néhány hónap után rájönnek, hogy mégsem egészen úgy van, ahogy gondolták, hiszen megváltozik a kapcsolatrendszer, megváltozik a hasznosságtudat. És találkoztam olyannal is, aki azt mondta, hogy soha ilyen feszes napjai nem voltak még, mert a hasznosságtudatot úgy próbálta megteremteni magának, hogy kétszáz százalékkal bedobta magát a család segítésébe. És mondta, hogy amikor dolgozott, akkor nem volt ennyire feszes a napirendje. Tehát nagyon végletes dolgok vannak, miközben látunk olyanokat is, akik megtaláltak egyfajta egyensúlyt. De mi azt gondoljuk, hogy az elképzeléseket tervezgetni, próbálgatni kell, ráadásul, amikor még nem vagyunk ott (nem vagyunk nyugdíjasok), akkor ezt piciben meg lehet tenni büntetlenül, szabadon. Szerintem egyébként soha nincs késő bármit is tenni – ez alól talán kivétel a két fő aggodalom: ha valaki későn kezd el takarékoskodni, akkor nyilván a pénzügyi tartalékait egy adott ponton már nem tudja olyan szintre hozni, mintha korábban ezt elkezdte volna; és ha nem törődik az egészségével, akkor szintén eljuthat valahová, ahol az adott állapot már nem visszafordítható. Tehát ezekkel érdemes minél hamarabb foglalkozni. De az összes többi, amiről a workshop szól, hogy milyen tartalma legyen az életnek, azt bármikor meg lehet tervezni. Mi előre tekintünk, de ezt bármikor meg lehet tenni.

Csaba Én azt tapasztalom, hogy akik az aktív életszakaszban megtalálják a munkában az értelmet, megtalálják az élet örömeit, azoknak sokkal nagyobb az esélyük, hogy a gazdaságilag inaktív szakaszban is megtalálják a maguk helyét, hasznosságát, örömét. De ezzel együtt bárkit érhet az az érzés, hogy már nem vagyok annyira hasznos, hogy minden keret, amit a munkahely megadott, az megszűnt (például sosem kellett kitalálnom, hogy mit tegyek reggelente, vagy hogyan kapcsolódjak emberekhez). A mi workshopunk nagyon jó erre is, hogy választ adjon: az éppen széteső vagy hiányzó kereteket hogyan pótoljam. Hogy hogyan tűzzek ki újra célokat, amiket most elvesztettem.

János Van még két nagyon fontos elem. Az egyik a tanulás, a másik pedig az önálló életvitelre való képesség. A tanulás azért is érdekes, mert már kialakult egy trend, miszerint a munkáltatók a nagy fluktuáció miatt egyre kevésbé támogatják a tanulást. Tapasztalatom szerint, ha a munkáltató nem támogatja a tanulást, az emberek le is mondanak róla. Mi foglalkozunk ezzel is a workshopon: „Mi az, amit tanulnál?”, és azt látjuk, hogy az résztvevőkben megvan ez a tanuláséhség, erre a kérdésre felcsillan a szemük. Az önálló életvitellel kapcsolatban pedig azt látjuk, hogy amíg az ember ereje teljében van, addig van benne egyfajta magabiztosság, viszont az időskor járhat azzal, hogy valamilyen mértékben segítségre szorulunk. És erre is fel kell tudni készülni, hogy én segítséget kérjek. Ez annyira nem könnyű – például feladni a büszkeségünket –, hogy ez akár lehetne egy önálló workshop témája is. A téma előjöhet anyagi kérdésekben, egészségügyi vagy akár életvitellel kapcsolatos kérdésekben is. De erre is fel lehet készülni: hogyan tudok segítséget kérni másoktól úgy, hogy az nekem is oké legyen.

Kata Már eddig is érintettük, hogy miben vannak előnyben azok, akik eljönnek hozzátok felkészülni. Van még valami, amit hozzátennétek?

Csaba Én úgy foglalnám össze, hogy akik jobban felkészülnek a jövőre, akár velünk, akár nélkülünk, azok sokkal jobban meg tudják élni a jelent. Sokkal jobban tudnak az itt és most-ban lenni, mert a jövőtől való félelem átalakul egy, a jövővel kapcsolatos biztonságérzetté. De az is egy előny, hogy a jelenüket is áthatja a jövőről való gondolkodás: a döntéseikben, tetteikben jobban megjelennek a hosszú távú céljaik.

Kata Hogy látjátok: a workshopnak lehet-e hatása arra, hogy hogyan viszonyulunk az idősekhez? Hiszen valahogy mindenki gondol erre a korosztályra – akár sztereotípiák révén. Ha azt szeretné valaki, hogy ne így gondoljanak rá, mikor ő idős lesz, ő is hozzátehet ehhez a változáshoz? Felismerhetik a résztvevők a szerepüket, felelősségüket abban, hogy az idősebb korosztályt hogyan ítéli meg a társadalom?

Csaba Szerintem az időskortól való félelemben teljesen benne van az is, hogy most, középkorúként mit tapasztalok ennek a korosztálynak a megítéléséről. És ha én most azt tapasztalom, hogy másodrendű állampolgárként tekintenek rájuk, akkor én is nagyon félek, hogy majd az leszek. A workshop által az tud megváltozni, hogy nem belesodródunk az időskorba, hanem eltervezem, hogy én hogyan akarom megélni. Ha bennünk kialakítunk egy ilyen identitást, hogy hogyan leszünk idősek, és ezt közvetítjük, az már picit elveszi ennek is az élét. Közvetíthetjük, hogy idősként sok minden hasznos dologra képesek vagyunk.

Kata Tehát már azzal, hogy tudatosan megtervezem az időskoromat, pozitív példává válok? Mást fogok sugározni ahhoz képest, amit most látok?

Csaba Igen. És attól az én szorongásom is csökken, ha megmutathatom, hogy én nem leszek másodrendű állampolgár, ha szembeszállok ezzel a sztereotípiával.

János Jó ez a szembe szállás, ami annak az eredménye, hogy szembenéztem a mumussal, az ellenféllel. Fontos, hogy a workshopon nem születik egy olyan terv, amit már csak pontról-pontra végre kell hajtani. A terv az abból áll, hogy megtalálom, mi az, amivel meg kell békélnem, és megtalálom azt a teret, ahol mozgási lehetőségem van, és nekem is van rá affinitásom, és az majd tényleg az adott helyzetben derül ki, hogy végül mit tudok megvalósítani. Ugyanakkor mégis konkrét lehetőségeket tudok felvázolni, és forgatókönyvekben tudok gondolkodni – ez már önmagában ad egy szabadságot. És nem csak B tervnek kell lenni, hanem C-nek és D-nek is. Azzal is számolni kell, hogy a környezetem hogyan alakul, hogy a családi helyzetem hogyan alakul, hogy az én egyéni helyzetem hogyan alakul. Lehetnek drámai változások is, például amikor időskorban elveszítünk barátokat, családtagokat, ami fenekestül felfordíthatja a saját élethelyzetünket is, tehát még ezzel is számolni kell. De valahol ezek számbavétele hoz egy megnyugvást, és annak a képessége, hogy fel tudom mérni a lehetőségeket, már hozza magával, hogy saját kézbe vegyem az időskoromat. Én abban nem hiszek, hogy jó dolog – mert ilyet is látok magam körül – ha egyszerűen elkerüljük az idősödés látszatát. És vannak végletes példái, például amikor valaki nem tudja elengedni a munkát, és ott is erőn felül teljesít. Én azt gondolom, hogy a korunknak megfelelő realitás is fontos, tehát nem biztos, hogy mindent ugyanolyan energiával kell tovább tolnunk, mint korábban. Ez is egy tervezési szakasz, hogy az erőforrásaimat milyen arányban osztom be.

Kata Ha jól értem, akkor az időskorig tartó út is elégedettebb lehet a workshop után, mert szembenézel azzal, hogy mi várhat, és csökken az a szorongás, ami az ismeretlentől van, tehát már azzal is nyersz, hogy nem azzal töltesz el éveket, hogy csak szorongsz.

János Igen, és ezt mindenképp várjuk, különösen a mostani újabb sorozattól, ami kifejezetten azt a korosztályt célozza, akinek már egy gyengébb távcső is elég, hogy ellásson a nyugdíjas korig. Mindenképp azt várjuk, hogy ez a szorongás csökken. Komoly és súlyos dolgokról beszéltünk az életpálya kapcsán. A veszélyekről, a fenyegetettségről. De fontos hozzátenni, hogy a workshopjaink oldott és vidám hangulatúak. Vagyis amit még hozzáteszünk, hogy ez nem egy gyászos, a gonosz bugyraiba behatoló küzdelem, hanem egy strukturált utazás, ahol folyamatában végig visszük a résztvevőket az életpályán annak egészen az utolsó harmadáig és egy nagyon jó oldott hangulatban, a felfedezések örömével megyünk végig. A résztvevők nagyon sokat tanulnak egymástól, és mi is a résztvevőktől. Önmagában felszabadító, ha valaki megtapasztalja, hogy vannak kérdések, amikről nem beszél se a családban, se a munkahelyen, nálunk egy vadidegenről kiderülhet a páros gyakorlatok során, hogy nincs egyedül, és esetleg a beszélgető partnernek van egy másfajta megközelítése, egy olyan megoldás, amire ő nem gondolt. Ezek nagyon inspiráló élmények.

One comment on “B-oldal: 65 fölött van még valami fontos a jövedelmen és az egészségen túl? (Spoiler: igen)

69 éves nyugdíjas vagyok. Hasznos és szimpatikus a kezdeményezésük, amit néhány észrevétellel egészítenék ki, részint saját tapasztalataim alapján, részint, amiket 38 évig pszichoterapeutaként tapasztalatam a klienseim életéből. Nagyon fontosnak tartom, hogy valaki önmagával milyen viszonnyal kezd neki a nyugdíjas éveinek. Akár egy terápiás folyamat segítségével, akár szerencsés emberi kontaktusok által, ha sikerül valakinek “baráti”, jó kapcsolatba kerülni önmagával, kevésbé lesz fontos számára az időskori “sikerek” és pozitív visszajelzések folyamatos begyűjtése, mert már stabil az önértékelése. Mindazon által, fontosnak tartom a halállal való szintén “baráti” viszony kialakítását, ha erre egyáltalán mód adódik, mert folyamatos halálfélelemben és szorongásban nehéz jól érezni magunkat. Még annyit, hogy 60 éves koromban kezdtem el operaéneklést tanulni, három évig hetente vettem órákat egy profi tanárnőtől és azóta is énekelgetek akár itthon is, ami derűvel és endorfinnal lát el. A munkámat pedig heti két délutánra korlátoztam, ami nem annyira megterhelő, de felüdítő. Köszönöm a cikket és Katának az okos kérdéseit, munkájukhoz sok sikert kívánok.

Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük